2021/1 lapszámunkból
Kritikus dal
És akkor mi van, ha istenes
verset írok fejben, a szexbolt
felé bringázva. Ennél sokkal
cifrább kettősség is van, lesz, volt.
Ellentétek bélhúrjain peng,
peneg a létem, csak ki ne mondd:
mert költő vagyok, lakik bennem
egy szerzetes és egy riherongy.
Bizony, különös ellentmondás:
páterként ülök egy cellában,
aztán egy csillogó színpadon
piacra dobom a verslábam.
Ne ítélj el, mert sokkal durvább,
ha rummal koccintva szólsz: Na egs! –
a tömény bent ugyanazt teszi,
mint a zsilett, ha májadba metsz.
Kettősségek bélhúrjain peng,
peneg a létünk: mai napság
mindenki OKJ-s, diplomás,
mégis hódít a tudatlanság,
tíz magyarból kilenc nem tudja
– és ez a teljes nemzethalál –,
mely poéta írta a Himnuszt,
és dallamot ki szerzett alá.
Ars poeticás dal
Verset írni, ó, a legjobb:
ahol eddig némaság volt,
szó és rím és ritmus lett ott –
kiértél egy süket sávból.
A versírás nagy varázslat:
tüzet csiholsz puszta kézzel,
teszel rá címet hasábnak –
s belobban százszor, nem kétszer.
Verset írni terápia:
nyílik rá bőven alkalom,
jobb, mint a drog és rá pia,
vagy kilépni az ablakon.
A versírás életöröm:
rímbe szedni azt, hogy pia –
a költőnek egy délkörön
sem szabad abbahagynia.
Verset írni másállapot:
kóbor grizzlynek képzelni
egy elkopott plüssállatot –
e kérdés nem csak érzelmi.
A versírás csuda kaland:
nem sejted, mi lesz a vége –
sok rémség vár fent és alant,
de kincset is lelsz elvétve.
Verset írni magatartás,
vigasztaló ebben hinnem:
minden költő sors- és bajtárs
a reményen túl és innen.
