Berekben

Százéves gesztenyefa tönkjére telepedtem
vízbe ejtett kavics karikái az évgyűrűk
korhadó örvényben
karjaim ágak, ujjaim a csonka lomb

A szomszédos almást is elhagyták
világosan látszanak a régi metszések
nyomán a göcsörtös váratlan irányváltások

nőni kifelé kell
nem keresztbe vagy befelé
legkevésbé felfelé ahol a szüretelő kezek már nem érnek el
onnan az kell hogy a napfény lásson édesre nyaljon
megérjen amit a tavaszi fagy megérni enged

repülők húznak egymás felé
a dráma lassú robbanástalan
csak ebből a szögből tűnik
úgy hogy valaha is találkoznak a röppályák
itt felejtették ezt kultúrát

tavalyról a fákon maradt aszott
birsek múmiái ragaszkodnak a lebegéshez
kimeredő ijedt szemgolyók
a kilátás lőtt sebei

bennünk több tragédia növekszik
mint a fékevesztett rügyezésben
a látóhatár alá zuhannak az égi járművek
és az emlékekbe csapódva vágják vissza
távoli gyümölcsösök túlságosan merész hajtásait

Átültetés

ültünk az asztalnál némán
magunk elé bámulva
a szád mozgott hang nem
hagyta el ajkaidat néha fel-
néztem igyekeztem olvasni
róluk de nem figyeltél
túlzottan az artikulációra

gyakran láttalak a kertben
gubbasztani utóbb tudtam meg
hogy vakondokra vártál
kapát fektettél keresztbe
a térdeiden és lested
mikor mozdulnak a rögök
mikor ér fel valami a mélyből
aminek alá lehet csapni úgy
hogy egészben forduljon ki
az anyaföldből utólag azt képzelem
élve tetted egy edénybe és elvitted magaddal a mezőre
szabadon engedni

a mögötted maradt penészes dara-
bokat vödörbe pakoltam és elindultam
a rét irányába ott egyik felét jobbra,
másikat balra löttyintettem
s az a tátogás már örökre közéjük szorult

Sorminta

Az autó ablakán
friss ültetésű csemeték
suhantak tökéletes geometriában balról jobbra.

A pontosan kimért törzsek szabályos ütemben haladtak
Némafilmet rajzolt elém minden újabb árnyékvillanás.
Vízszintes vonalakra bomlottak a részletek, a rovarok röpte
a zümmögő, lüktető élet.

Sorerdőnek neveztem el és valahányszor arra jártunk,
lenyűgözött a tökéletessége.
Az egyetlen rend volt akkoriban számomra.

Június lehetett, midőn egy váratlan vihar
romhalmazzá változtatta a ligetet.
Azt mondták, a túlságosan hibátlan allék
beengedték a szelet.

Nyárfák voltak, nem mintha ennek az évszakokhoz bármi
köze lehetett volna
az erezet megőrzi a sérüléseket
megmaradnak szemeink körül,
ahogy az asztalon felejtett
csészék utáni karikák.